2015. április 22., szerda

Big Stamp & Scrapbooking Show | London

Londonban minden évben kétszer megrendezésre kerül a Big Stamp & Scrapbooking Show (rövidítve BSSBS), ami a legnagyobb és legnépszerűbb kiállítás egész Angliában.


Tavaly szeptemberben már jártam ezen a rendezvényen, mert kíváncsi voltam, hogy itt ahol élek és ahol régi hagyománya van a scrapbookingnak, hogyan és miként művelik. Így már év elején figyelemmel követtem a kiírásokat és terveztem, hogy újra részt veszek ezen a show-n.

A kiállításra autóval érkeztem, ami maradandó emlékem lesz, hiszen ez volt az első igazán hosszabb utam egyedül, bal oldalon, jobb kormányos autóval, szakadó esőben, hatalmas londoni forgalomban, többsávos autópályán. De hát imádok vezetni és a komfortzónánkból is ki kell lépni néha.

Kb. egy óra vezetés után épségben megérkeztem a Muswell Hill és Wood Green között található Alexandra Palotába.

A palota kupolája, balra pedig a BBC antenna.

A palota 1873-ban nyitotta meg kapuit, amit egy pusztító tűzeset után 1875-ben újraépítettek. 1996-ban műemléképületté vált. Az épület egy hatalmas hegy tetején található, ahonnan lélegzetelállító a kilátás egész Londonra. A kiállítás után, amikor már volt időm nézelődni is, igyekeztem az emlékeimbe vésni ezt a gyönyörű panorámát. Ez eddig a legszebb, amit életemben láttam. Na jó azért Greenwich is fantasztikus.


Az épület nevezetessége még, hogy 1936-ban otthona lett a világ első rendszeres és nyilvános televíziós szolgáltatásának, amelyet a BBC működtet.

A palotát hatalmas és gyönyörű park veszi körül. A zöld övezet egyik alsó részén ingyenes parkolási lehetőség állt rendelkezésemre. Ezután az érkező látogatókat autóbusszal utaztatták fel a palotáig, ami egy 5 perces út hegymenetben. Tudván, hogy még órákat fogok sétálni, így én is ezzel utaztam.

A palota egyik bejárata és az érkező látogatók
Én kissé lemaradtam, hogy elkészíthessem ezeket a képeket.


Ezután egy hatalmas, gyönyörű pálmafákkal díszített előtér fogadott. Itt két hölgy meg is szólított, hogy készítenék-e róluk egy fényképet. Legalább annyira izgatottak voltak, mint én. Fantasztikus élmény ez! :)



Jegykezelés után egy hosszú, sötét folyosón végigsétálva érkeztem a Great Hall nevezetű terembe.


Ez az a pillanat, ahol igazán felgyorsult szívverésem, majd elindultam a tematikusan elrendezett kiállító standok között. Az ajtó bejáratánál magamhoz vettem egy térképet és elkezdtem felfedezni ezt a hatalmas helységet és a kiállítókat. Nem volt különösebb tervem, inkább úgy döntöttem, hogy sétálok, nézelődöm, majd esetleg vásárolok.



Több kiállító is tartott bemutatókat, amiket szívesen hallgattam és figyeltem.




Idén is rengeteg stencil és arany füstfólia pehely várta az érdeklődőket.



Inspirációk minden mennyiségben:


A képen látható legyel Anna-Marie egy magic snow nevű terméket mutatott be. A magic snow-t ragaszóba szórta, és az eredmény egy csillogó, jégkristályos hatás volt. Ezt szívesen megvásároltam volna, csak sajnos a termék már az első órában elfogyott. :P

http://annamariedesigns.co.uk/


A show-n lehetőség volt megismerkedni a kézműves kiskereskedőkkel, a legújabb képeslap- és scrapbooking trendekkel. Megtekinthettük a híres kézműves szakértők (Pam Smith, John Lockwood, Lisa Horton, Phil Martin, Beverley Tonks, Julia Watts stb.) bemutatóit és inspirációit.

A terem közepén volt egy nagy elkülönített oktatóterem több száz ülőhellyel, ahol fél óránként ingyenes demonstrációkat tartottak. A hátsó sorokban ülőkre is gondoltak, mert ők a kamerán keresztül, tv-n kivetítve figyelhették az alkotói munkát.
.

Phill Martin

Amit róla érdemes tudni, hogy 15 éve crafter, kézműves nagykövet a világban, Sentimentally Yours néven pecséteket, tintákat és Cosmic Shimmer termékeket forgalmaz, sokat szerepel tv műsorokban.

Tárolással kapcsolatos termékek:



szalag tárolási ötlet
szalag rendszerező eszköz





Ezek a lapok pedig lélegzetelállítóak:


A Candy nevezetű papír pöttyöket nagyon imádták a vásárlók.



Az egyik alkotó asztal:


Tavaly ennél az asztalnál ismerkedtem meg a PaperArtsy nevű festékkel, amivel ilyen hatást lehet elérni:



Volt szerencsém megismerkedni és kipróbálni a Gyro-cut tollat is. Egy szikéhez hasonlítanám, aminek a hegye finoman mozog, így gyönyörű íves kivágásokat lehet vele készíteni. 
Eszméletlen jó! :)

Nagyon pozitív volt számomra, hogy a kiállított termékeknél mindenhol voltak gyönyörű képeslap inspirációk:


Ezzel a záróképpel próbálom a hatalmas teret megmutatni...


de ez a régi jobban tükrözi.
Photo: alexandrapalace.com
A következő show időpontja: 2015. szeptember 19-20.

A blogbejegyzést hamarosan még több képpel frissítem :)

*** 
Örülök, hogy nálam jártál, további szép napot! 
 Thank you, that you visited my blog! Have a nice day!

  xoxo

3 megjegyzés:

  1. Szerencsés vagy, hogy ott lehettél, Timi! Óriási élmény lehet ekkora területen ennyi szépséggel találkozni... 😉

    VálaszTörlés
  2. Hú Timi, ez nagyon klassz lehetett!
    Hiányoztál idén a táborból! Remélem azért majd még tudsz jönni!

    VálaszTörlés
  3. Milyen jó volt ezt olvasni Timi! Igazán írhatnál máskor is többet :)

    VálaszTörlés