2014. augusztus 5., kedd

Bungee jumping | Scrapfellow GT inspiration

A tábor után pedig rögtön mutatom is a következő Scrapfellow inspirációmat (ITT),
amelyhez technikai kihívás (ITT) is indult.
Remélem meghozza a scrappeléshez való kedvet és minél többen jöttök.
Bálintnak nemrég lehetősége volt kipróbálni a gyerekeknek való bungee jumpingot. Fantasztikus élmény volt neki olyannyira, hogy még ki sem akart szállni. Sikerült egy tökéletes pillanatot elkapnom és ezt a képet többszörösen is felhasználtam az oldalon.



Az oldal készítésének menete:

Kiválasztottam a legjobban sikerült fényképet és digitálisan javítottam. Majd még két kisebbet mellé szerkesztettem ugyan abból a fotóból és így hívattam elő. A képeket sarokkerekítővel lekerekítettem.
Mivel az ugráló játék alakja sokszöget formáz, így a stencil mintáját 
és a chipboardok formáját is ehhez igazítottam.
Első lépésként az alapkartonra stencilt helyeztem és házi készítésű sárga festékkel misteltem. A fotó kék színéhez illően kapott egy-két csepp kék tintapacát is.
Száradás után kiválasztottam a témához és fényképhez illő Amy Tangerine-Plus One 6×6″-es papírokat. Egymáson rétegezve elhelyeztem a fotó alatt és kétoldalas ragasztóval rögzítettem.
Minél több papírt helyezel egymásra annál látványosabb a rétegezésed. Szeretem a chipboardok felületét színezni. Ezt tintapárnákkal, akril festékkel ….stb. is megteheted. Száradás után -amit hőlégfúvóval felgyorsíthatsz- Glossy Accents-szel adtam neki fényes felületet.
Majd elhelyeztem a további díszítőelemeket (dekorgomb, baker’s twine pékzsineg, további chipboardok, candy dots /enamel dots/, vágógéppel vágott elemek).
SF akrilbélyegzővel a bal felső sarokba feliratot és cikk-cakk szegélysarkot bélyegeztem.
Végül következett a komment írás és a dátumbélyegzés.









*** 
Örülök, hogy nálam jártál, további szép napot! 
 Thank you, that you visited my blog! Have a nice day!

  xoxo 

>>> Felhasznált termékek | Supplies <<<

SF alapkartonAmy Tangerine-Plus One papírokSF dekorgombsarokkerekítőbetűmatrica,
SF bélyegző 1.SF bélyegző 2.enamel dotsbaker's twine pékzsinegchipboard,
chipboardjégpapírSilhouette vágógép, tintapárna, festék, mist, fekete toll, fa betűbélyegző,
kétoldalas ragasztó, stencil, 3D ragasztószalag, filmszalag szilikonbélyegző, dátumbélyegző

Fiskars sarokkerekítő
Spice market betűmatrica 12x12
Legjobb barátok

Amy Tangerine: Plus One 6x6
Elkapott pillanat

2 megjegyzés: